STI Duty Lawman airsoft pisztoly 6 mm
A jó öreg 1911-et senkinek sem kell bemutatnunk, hiszen ő volt az első igazán jól működő szekrénytáras maroklőfegyver, amelyet a mai napig rendszerben tart a világ több hadserege is. Legtöbben csak „A Pisztoly”-ként emlegetik. Számos módosított változata látott napvilágot a több mint egy évszázados pályafutása során. A Lawman viszont őrzi a hagyományokat.
A pisztoly teljes egészében úgy néz ki, mint ahogyan azt több mint fél évszázada megálmodták.
A szán és a test fémből készült, míg a markolat két oldalán lévő berakás polimerből. A szán felső részén található az első és hátsó irányzék. A pisztoly működését tekintve Gas Blow-back CO2 gázüzemű, tehát a szán minden lövés után hátrarobban, üres tár esetén hátulakad. A Hop-uphoz a szán eltávolításával férhetünk hozzá, a CO2-es működés miatt nagy lőtávval és szép lőképpel rendelkezik. A markolatbiztosító is funkcionál a pisztolyon, kizárva ezzel a véletlen elsülést. Egyetlen eltérése az éles verzióhoz képest a korabeli rendőrségre utaló „Lawman” gravírozás. Erejét tekintve ez a pisztoly is több téren debütál, mivel nem csak épületen belül, de nyílt terepen is hasznos eszközünk lehet.
Hagyományőrzőknek, a korabeli fegyverek kedvelőinek, és azoknak ajánljuk, akik egy pontos közepesen erős autentikus megjelenésű oldalfegyvert szeretnének.
Az STI 1911 Lawman airsoft pisztoly tulajdonságai:
Működés: CO2 (Blow Back)
Lövedék kezdősebessége: 330 FPS
Hop-Up: Van (állítható)
Tár: 24 BB
Súly: 960 g
Hossz: 218 mm
Anyag: Fém / Polimer markolathély
Gyártó: Action Sport Games, Dánia